Újabb vasárnap. Délután egy óra. Most jöttem az ügyeletes kórházból. Szemészeten voltam, mert tegnap este nem tudtam kiszedni a jobb szememből a kontaktlencsét, és ma reggel sem sikerült. Annyira rá volt cuppanva a szememre, hogy amikor az ujjaim közé csippentettem, nem mertem kiszedni. Közben a szemem már bevérzett.
Szóval végül fogtam magam és elmentem az ügyeletre. Ott a doktor úr alaposan megvizsgálta, érzéstelenítő cseppeket is adott, meg valami üvegcsövecskével próbálta a felszínt fésülni, de azt mondta, hogy nincs benne lencse, úgyhogy valószínűleg a kötőhártyámat próbáltam maszatolni és kipiszkálni. Pihentessem és írt fel cseppeket, hogy ma ötször cseppentsek. Ha meg még holnap is idegen test érzés van a szememben, akkor menjek újabb orvoshoz, hogy tuti biztosra menjünk.
Hiszek a doktor úrnak és legalább megnyugodtam, hogy egy szakember megnézett.
A tegnapom szuper volt, reggel hívott Bé (nem is számítottam rá), épp boltba ment, volt két perce, hogy beszéljen velem. Örültem neki. Aztán délután végre eljutottam a Velencei-tóra jégkorizni. Öt éve volt legutóbb, hogy befagyott a tó, és lent voltunk tesómmal. Most alig mertem a jégre menni, kapaszkodnom kellett tesómba, aztán mint a tojógalamb, csak totyogtam. Kb tíz perc kellett, hogy viszonylag elfogadható tempóban menjek, aztán már minden rendben volt, jól bejártam a körmyéket. :-)
Ja, igaz, hogy pénteken estére tönkre ment a konyhai csap, és a hűtő is megadta magát: ki kellett rámolnom, tehettem mindent zacsiba és ki az ablakpárkányba. Még jó, hogy odakint nulla fok körül van. A fagyaztós dolgokat átvittem tegnap apuékhoz.
Most már csak tornázni kéne, és visszacaplatni szüleimhez, hogy ott megsüssem a tortát, mert jön Zsé a kislányával - hagy egyenek ők is finomat a közelgő születésnapomra tekintettel.
Többször eszembe jut és elgondolkodok azon, hogy Bé mennyire vesz komolyan engem. Volt már pár dolog, amit megígért és nem tartotta be (pl hogy hoz zárat, vagy hogy elvisz táncolni), párszor említi, hogy ha nyerne a lottón (elég lenne tízmillió), otthagyná őket (mármint a családját) egyből... De közben végig olyan érzésem van, hogy mindezeket csupán azért mondja, mert egyrészt van bennük igazság, és jól esik neki ezeket kimondani, másrészt engem megnyugtat. Valójában meg légből kapott hitegetés.
Nem tudok vele mit kezdeni. Jól érzem magam vele, nagyon jó vele összebújni, átölelni. Ha itt van mellettem, nyugodt vagyok és biztonságban érzem magam. Most mondjam azt, hogy tökéletes? Nem tudom, mert ahhoz a mostaninál több kell. Kellene.
